Legyenek akár a férfierő négy keréken guruló szimbólumai, a kiapadhatatlan versenyszellem törékeny kiszolgálói, a rajongás tárgyai, vagy épp az életet fenyegető haláljárművek, kerüljenek akár vígjátéki közegbe, vagy szolgáljanak a fékevesztett akciózás alapjául, az autók és az autós tematika a legváltozatosabb formákban és műfajokban jelennek meg a filmvásznon. Szemezgessünk ezúttal az autós filmek közül, természetesen a teljesség igénye nélkül!

Ha autós filmekre terelődik a szó, elkerülhetetlen, hogy az elsők között említsük a már évtizedes múltra visszatekintő Halálos iramban-szériát. Ahogy a nagy autógyárak örökké mozgásban lévő szalagjairól gördülnek le a sorozatgyártott gépkocsi-csodák, úgy ontja magából Hollywood kérlelhetetlen ipari gépezete is az újabb és újabb, Vin Diesel nevével fémjelzett (figyelem: nomen est omen at its best!), aktuális látványosságnak szánt Halálos iramban-opuszt. A gyári felszerelés egyszerű recepten alapul: az előállítás a „nagyobb mindig több” - rendszerint persze téves - vezérlőelvét követi, kötelező szériatartozék a család fontosságáról elrebegett, suta tanulság-féleség, a sebességi mámor és a gépolajban megmártóztatott maszkulinitás mindenhatósága, a bombasztikus, időnként lélegzetelállító, legtöbbször inkább kimerítő látványt nyújtó autós üldözések – a Halálos iramban-sorozat nem látszik elfáradni, tovább rója a kilométereket, egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy Vin Diesel megalomán csapata előbb-utóbb a csillagok közé is elvezeti dízelmániás rajongóit.

A franciák sztárrendezője és –producere, Luc Besson többszörösen is letette névjegyét az autós filmek világában. Az 1990-es évek végének meglepetéssikerévé váló Taxi remekül ötvözte a franciásan könnyed, bohózat határait súroló vígjátéki hangvételt a feszes, gyors tempójú, a CGI-t még messze elkerülő üldözéses jelenetekkel (és megajándékozta a szélesebb értelemben vett közönséget a csodálatos Marion Cotillard-ral). Valódinak hatott a sebesség, valódiak voltak az ütközések, valódi karosszériák törtek (a valódisággal szemben ott áll a fent említett Halálos iramban-széria, ahol a speciális effektusok által keltett olcsó illúzió nem ritkán a kétes értékű kielégülést kínáló, harsány és öncélú autópornós esztétika felé tolja el a filmeket). A négy részesre duzzasztott sorozat további darabjai azonban nem bírták elérni a kellő sebességet, így megelőzni sem sikerült a franchise-okat oly gyakran kísértő minőségromlást – ezen a téren a Taxi-filmek epizódról epizódra, megállíthatatlanul robognak a szakadék felé.

Szintén Luc Besson nevéhez köthető a három részt megélt Szállító-sorozat, amely a Taxi-val és a Halálos iramban-nal egyaránt rokonítható, amennyiben egyrészt az előbbinek egy humor nélküli, önmagát halálosan komolyan vevő, ámde a Taxi-hoz hasonlóan realisztikus autós akciójelenetekkel operáló átirata, másrészt az utóbbihoz hasonlóan a tesztoszterontól duzzadozó macsókultuszt megtestesítő, keménykötésű, elnyűhetetlen férfisztárt állít a középpontba. Jason Statham kétségtelenül karizmatikus jelenség, jól áll neki a verekedés, jól ül a volán mögött, és a film is működik, ameddig nem markol sokat, de azt a keveset jól megfogja. Mondani sem kell, hogy – szintén a Taxi-hoz hasonlóan – ez persze leginkább csak a sorozat első részében érvényesül még éppen élvezhető formában.

De nem csak francia próbálkozást találhatunk a vígjátékok és az autós akciók összeházasítására: az amerikai Taplógáz az elsősorban Amerikában népszerű NASCAR-versenyek világába helyez egy ízig-vérig Will Ferrell-komédiát. S noha ennek megfelelően meg is kapjuk a színész munkáira jellemző, olykor fájóan bárgyú, olykor kedves egyszerűségükben is megmosolyogtató, gyakran pedig az ízlésesség határait erősen feszegető poénokat, a film az autós jeleneteket sem sumákolja el. A show-t azonban egyértelműen az elsősorban politikailag inkorrekt alteregóiról (Ali G, Borat) ismert Sacha Baron Cohen nyúlja le a piperkőc francia versenyző szerepében.

Míg a NASCAR versenyzői elsősorban Amerika közkedvelt hősei, a Forma-1 pilótáit és a sokhelyszínes körversenyt az egész világon széles rétegek követik figyelemmel. Dokumentumfilmek szép számmal készültek a témában (Senna, 1), igazán értelmezhető és értékelhető játékfilmre azonban sokáig kellett várni. A Hajsza a győzelemért igaz történeten alapul - szédítő és hiteles, a lehető legpontosabb rekonstruálásra törekvő Forma-1-es versenyjelenetek és egy megkapó és átélhető, két pilóta legendás rivalizálását bemutató karakterdráma váratlanul jól működő kevercse. Az autós versenyhelyzet és a Forma-1-es kulissza remek keretet ad két, egymástól nagyon különböző, egy valamiben azonban mégiscsak hasonlító ember elszántságának és megszállottságának ábrázolásához, és legyen mégoly hollywoodiasított is a cselekményvezetés (noha Niki Lauda tanácsadóként szorosan együttműködött a film készítőivel, éljünk a gyanúperrel, hogy a valóságban talán máshol voltak a hangsúlyok, mint ahová a dramatizált változatban kerültek), a végeredmény igazán székhez szögező élményt kínál. Nem mellesleg pedig a mindig nagyon jó Daniel Brühl (Niki Lauda-t formálja meg) mellett még a szerényebb képességű, elsősorban prémium kategóriás "eye candy"-ként működő Chris Hemsworth is meglepően színvonalas alakítást nyújt James Hunt szerepében.

film autó autósprint sebesség összeállítás

A képre kattintva galéria nyílik

Az autók iránti rajongást nem lehet elég korán elkezdeni! Így gondolhatták ezt a Pixar alkotói is, amikor egész estés animációs filmet szenteltek a témának. A Verdák című alkotás a Taplógáz-hoz hasonlóan a NASCAR-versenyeket választja kulisszának és bár e sorok írója szerint nem érhet az olyan klasszikusok nyomába, mint a Toy Story vagy a Némó nyomában, a megszokott Pixar-varázs azért itt is működik: az autókat kedvelő kicsik szórakoztató és tanulságos történetet kapnak (a felnőttek pedig néhány jól elhelyezett, kifejezetten nekik szánt poént és kikacsintást), a boltokban pedig Verdák tematikájú merchandising-termékek közül válogathatnak.

Némiképp szokatlan módon animációs filmek mellett élőszereplős alkotásoknak is lehet kvázi-főszereplője gépjármű: egy kopottas, ódonságában is valamiféle ősi fenyegetést rejtő kamion válik antagonistává a Párbaj című, pazar thrillerben. A minden ízében hétköznapi kisember (Dennis Weaver játssza több mint meggyőzően) életét keseríti meg a hatalmas jármű, aminek a sofőrjét egy pillanatra sem látjuk. Ez a megoldás kitűnő teret biztosít az egyébként akciódús, feszültséggel teli, feszes, elejétől a végéig izgalmas thriller allegorikus síkon való értelmezéséhez. Ha akarjuk, autós üldözésekkel tarkított, vérpezsdítő akció-thrillerként, ha akarjuk, az egyszerű ember mindennapi, fel-feltörő fenyegetettség-érzésével játszadozó egzisztencialista-/paranoiafilmként értelmezzük a látottakat. Az azonban nem lehet kérdéses, hogy Steven Spielberg már e korai rendezésében megvillantotta kivételes tehetségét.

A tömegszórakoztatásra szánt termékek mellett művészi babérokra törő filmalkotások is választják időnként az autós tematikát. A Drive – Gázt! neonfényben úszó látványvilága, szintetizátorra épülő zenei aláfestése, szófukar, szúrós tekintetű, hűvösen profi, „as cool as he gets”-főszereplője, a túlhúzott akciójelenetek egymásra halmozása helyett a hangulatteremtésre és a finomságok ábrázolására fókuszáló rendezés kultgyanús státuszba emeli a filmet. A „nappal kaszkadőr-éjjel gengszterek sofőrje”-alapötlet önmagában ugyan nem túl eredeti, a különleges és magával ragadó atmoszféra és az egyedi ízű rendezés mégis messze pozícionálja a filmet a megszokott, futószalagon gyártott autós tucatakcióktól, ily módon akár a Halálos iramban-mozik tökéletes ellentétpárja lehet Nicolas Winding Refn magnum opus-a.

(A képek forrása: imdb.com)