A method acting élmunkásai

Minden színésznek – legyen színpadi vagy éppen filmes – megvan a saját módszere és bevett formulája, ami által magáévá tesz egy adott szerepet. Botorság lenne egymáshoz mérni egyik vagy másik módszer hatásosságát, vagy megkérdőjelezni az egyik vagy másik színész által elvégzett felkészülési munka érvényességét, de az biztos, hogy létezik egy olyan metódus, aminek a követői olykor egészen elképesztő, külső szemlélő számára akár az őrültség határát súroló munkát végeznek egy-egy szerep kedvéért. A módszer neve method acting, amire nehéz lenne igazán találó magyar kifejezést alkotni (hevenyészett fordításban nagyjából annyit tesz: „módszer-színjátszás”, esetleg „módszer szerinti színjátszás”).

Ebben a bejegyzésben néhány jellegzetes és nem ritkán egészen meghökkentő példán keresztül mutatom be, mikre képesek a színészek a szerepükre való felkészülés során. Először azonban érdemes tisztázni, mi is pontosan az a method acting.

A Sztanyiszlavszkij-rendszer

Konsztantyin Szergejevics Sztanyiszlavszkij neves orosz színész, rendező és tanár alapjaiban változtatta meg a színjátszást a 20. század elején kifejlesztett módszerével. Ugyan igen-igen komplex, összetett, sok elemből álló rendszer az övé, lényegét röviden úgy foglalhatnánk mégis össze, hogy alapvető célja a hihető, természetes emberi portrék megjelenítése a színpadon. Ez a megközelítés merőben formabontónak számított abban az időszakban, amikor a színészek ahhoz voltak hozzászokva, hogy kifejezetten erős, teátrális gesztusokkal, grandiózus, teret betöltő hangtónussal dolgozzanak és szerepeiket archetípusokra építve játsszák.

film method acting munkasprint

Konsztantyin Szergejevics Sztanyiszlavszkij

Minthogy valóban összetett rendszerről van szó, részletes ismertetésére itt és most nem térek ki. Legyen elég annyi, hogy a rendszer olyan elemekből áll össze, mint a „mágikus ha”, mely során a színésznek azt a kérdést kell feltennie magának, hogy „Mit tennék én, ha ebben a helyzetben lennék?”, az „újratanulás”, mely során a színésznek újra kell gondolnia, hogyan mozog és beszél a színpadon,  a „megfigyelés”, mely során a módszer követői megfigyelik és tanulmányozzák a hétköznapi emberek fizikai megjelenését, viselkedését, személyiségét, a „motiváció”, mely során a színész arra kérdez rá, mit és miért és miért pont úgy csinál az adott karakter, vagy az „érzelmi memória”, melynek segítségével a színész nem csupán egy benyomást teremt az adott érzelemről, hanem a karakter aktuális lelkiállapotába belehelyezkedve arra törekszik, hogy ő maga is átvegye és átélje annak érzelmeit.

Lee Strasberg és a The Actors’ Studio

A Sztanyiszlavszkij-rendszer elemeire támaszkodva alakította ki Lee Strasberg, New York-i illetőségű rendező azt az újfajta színjátszási technikát, amit method acting-ként ismerünk és aminek alapvető sajátossága egyfajta „belülről-kifelé” felépülő előadási mód, mely során a színész saját korábbi élményeiből és érzelmeiből dolgozva válik eggyé karakterével.

Ehhez szükség van az ún. „sense memory” (érzékszervi memória) használatára, vagyis a színésznek támaszkodnia kell minden olyan élményre, eseményre, érzelmekre, amiket korábban átélt és amik az érzékszervein átszűrve a tudatalattijában raktározódtak a sense memory/érzékszervi memória segítségével. Lee Strasberg egy sor olyan gyakorlatot alakított ki, melyek elvégzésével fejleszthető ez a fajta memória, ezekből a gyakorlatokból áll össze az ő módszere.

A Strasberg-féle method acting  leglényegesebb eleme, hogy ismerni kell a Sztanyiszlavszkij-rendszert, ez a kiindulási pont, ehhez szükséges a forgatókönyv elemzése, mely során megkezdődhet a karakter megértése. Ezt követi a háttértörténet felépítése: ha a színész elgondolkozik azon, vajon mit rejthet a karakter múltja, egyrészt sokkal könnyebben találhat kapcsolódási pontokat saját maga és a szerep között, másrészt könnyebben megértheti a karakter által bejárt érzelmi utazást. Ezután tud egyfajta személyes kapcsolatot kialakítani a szereppel, amennyiben sikerül önmagában felidézni azokat a helyzeteket, amikor hasonlóan érezhetett, mint az általa megformálni kívánt karakter. A végére aztán a gyakorlás és alkalmazás marad, hiszen ahhoz, hogy a színész a maga egyszerűségében és természetességében jelenítse meg a karaktert, hosszú órákat kell eltöltenie a felkészülés során felhalmozott élmény- és érzelmi készlet gyakorlatban történő felhasználásával.

film method acting munkasprint

Lee Strasberg

Lee Strasberg 1951– ben vette át a nem sokkal korábban alapított Actors’ Studio vezetését, ami aztán számos neves színész műhelyévé vált. Olyan világsztárok is dolgoztak az Actors’ Studio berkein belül, mint Paul Newman, Dustin Hoffman, Marilyn Monroe, Sally Field, James Dean, Jane Fonda, Marlon Brando vagy Al Pacino. És amikor magát Strasberg-et kérdezték meg, hogy mi is pontosan a method acting, egyszerű és szellemes választ adott:

„Method acting az, amit minden színész alkalmazott mindannyiszor, amikor jól játszott el egy szerepet.”

És akkor a mindenre képes színészek

Külső szemlélőként, nézőként hajlamosak lehetünk azt gondolni, hogy a method acting lényegében egyenlő azzal, hogy a színész megpróbál annyira eggyé válni a karakterével, hogy ennek érdekében bármire hajlandó a felkészülési munka során, még az önsanyargatástól sem riad vissza. A módszer nyilvánvalóan jóval többről szól ennél, de természetesen része lehet az is, hogy a színész a szerep kedvéért akár a saját testén is kész változtatni. Sokak számára ismerősek lehetnek a szinte hihetetlen fogyásokról, vagy éppen hízásokról szóló történetek: ott van mindjárt a method acting talán egyik legismertebb képviselőjének, Robert De Niro-nak az esete, aki a Dühöngő bika című, kiváló Scorsese-film bokszolószerepéért nemcsak profi sportolókat meghazudtoló formába hozta magát (még amatőr bokszmeccseken is elindult), hanem cirka 30 kilót hízott, hogy az idősebb Jake LaMottá-t is hitelesen tudja megjeleníteni, nem kímélve ezzel egészségét - egy időre még a forgatást is szüneteltetni kellett De Niro egyre fokozódó légzési nehézségei miatt. Egy fokkal biztonságosabb módját választotta a felkészülési munkáknak, amikor saját engedélyét kiváltva, teljesen szakszerű keretek között kóstolt bele a taxizásba New York utcáin egy másik Scorsese-opusz, a Taxisofőr kedvéért. Ilyen egy igazán elkötelezett művész!

Szintén egy bokszfilm kedvéért hozta magát kirobbanó formába Hilary Swank, kétszeres Oscar-díjas színésznő (aki egyébként a két díját az itt tárgyalt két filmben nyújtott alakításáért kapta, és mindkettőt akkor, amikor a method acting segítségével dolgozott – közhelyszerű tény, hogy az Amerikai Filmakadémia különösen szereti a nagy átalakulásokat): a Millió dolláros bébi főszerepéért lefogyott, edzett, bokszolni tanult. Az A fiúk nem sírnak-beli alakítását pedig úgy igyekezett finomra hangolni, hogy miután megkapta a transznemű karakter szerepét, egy hónapon át fiúként élt; haját rövidre vágatta, mély hangon beszélt, férfi ruhákat hordott és még a szomszédainak is saját maga fiútestvéreként mutatkozott be.

Tom Hanks nem kifejezetten method acting-színész, a Számkivetett-ben eljátszott szerepe kedvéért azonban jónak látta, ha ő is a „módszert” alkalmazza: először kellően meghízott, hogy jómódú, tisztes, középkorú céges ember benyomását keltse, majd az egy éves forgatási szünet alatt kénytelen volt kókusztej- és rákkúrába kezdeni a szükségszerű fogyás érdekében és hosszú, bozontos szakállat és hajat növeszteni, hogy igazi hajótörött váljon belőle. Az újbóli forgatások alatt aztán állítólag annyira elmerült a szerepében, hogy még az időközben összeszedett lábsérülését is elmulasztotta kezeltetni és mire orvoshoz fordult, az elfertőzödött seb miatt nem állt messze attól, hogy vérfertőzést kapjon.

Hanks hajótörött karaktere az őrület határára sodródik a film második felére, ehhez kellően megszállottnak tűnik a színész által elvégzett munka is, amit viszont Christian Bale művelt magával A gépész című film főszerepéért, egyenesen rémisztő. 28 kilótól szabadult meg, így nem csak egy lebilincselő alakítást, hanem a színész kiálló csontjait is megnézhettük a vásznon. Szerencsére Bale egészsége nem látta kárát az ijesztő fogyásnak, egy évvel később már kiváló formában vette fel Batman szerepét.

„Valószínűleg senki nincs, aki jobban értené a method acting elméletét nálam, vagy legalábbis többször alkalmazná a munkája során „ – állítja Jack Nicholson, és bár a kijelentés némileg bombasztikusnak tűnhet, nem szabad elfelejteni, hogy három Oscar-szobor is felsorakozik, hogy a színész igazát alátámassza. És Nicholson tényleg elkötelezett híve a „módszernek”: a Száll a kakukk fészkére című filmet megelőzően néhány hónapot töltött - szereplőtársaival együtt - egy elmegyógyintézet falai között, csoportterápiákon vett részt és valódi mentális problémákkal küzdő betegekkel dolgozott együtt, filmbéli alakításával pedig kiérdemelte első Oscar-díját.

film method acting munkasprint

A képre kattintva galéria nyílik

Kétkedők és a method acting ellenlábasai odáig merészkednek, hogy Heath Ledger tragikus esetét a „módszer” számlájára írják. Az tény, hogy a fiatal színésznek még az imént emlegetett Jack Nicholson, Joker korábbi megformálójának ajánlása szerint is az őrületnek egy bizonyos szintjét kellett elérnie a sikeres alakításhoz, mielőtt a szociopata gonosztevő bőrébe bújt volna Christopher Nolan Batman-trilógiájának középső darabjában. Ledger pedig a szerepet és az ajánlást is komolyan vette: egy hónapra bezárkózott egy londoni hotelszobába, ahol naplót vezetett a karakterről, háttértörténetet talált ki és a hangjával kísérletezett, hogy megtalálja a tökéletes nevetést és hangzást Joker számára. Ebben az időszakban nem is igen érintkezett senkivel, keveset pihent, altatót kezdett szedni. A színész nem sokkal későbbi tragikus halálát a receptre felírt gyógyszerek szerencsétlen kombinációja okozta. Rossz nyelvek szerint a megterhelő színészi munka és a method acting hatott rá negatívan, de egész biztosan túlzás, hogy Joker szerepe bármilyen módon is megváltoztatta, neurotikussá, labilissá tette volna Ledger-t - akik a Batman-film után együtt dolgoztak vele, jelét sem látták semmi ilyesminek. Mindenesetre a filmipar egy olyan kirobbanóan tehetséges, fiatal művészét vesztette el, aki a method acting révén a szerepformálás teljesen új szintjeit érte el.

Az őrültség határait súroló vállalásokat tett az akkoriban szinte még ismeretlen Adrien Brody is A zongorista című film főszerepére való felkészülés érdekében: a filmben egy nácik elől bújkáló zongoraművészt kellett megformálnia, és hogy minél jobban átérezze a karakter megpróbáltatásait, Brody egészen merészet húzott. Minden kényelmet száműzött az életéből, eladta a kocsiját, a lakását, gyakorlatilag minden tulajdonától megvált, sőt, még akkori barátnőjét is hátrahagyta és egy időre Európába utazott, remélve, hogy a drasztikus módszer segítségével könnyeben magára tudja húzni egy olyan karakter személyiségét, aki mindenét elveszíti. Emellett persze zongorázni is megtanult (a rendező, Roman Polanski kérésének eleget téve napi négy órát gyakorolt) és komoly fogyáson is átesett.

Ha method acting-ről van szó, talán senki nem veszi olyan komolyan a feladatot, mint az e sorok írója által is igen nagyra tartott Daniel Day-Lewis. Ő az a típusú színész, aki nem eljátssza a szerepet, hanem eggyé válik vele, az a legkevesebb, hogy a forgatás közben soha, még a szünetekben sem lép ki a karakterből. Az A bal lábam című filmben egy szinte teljesen lebénult művészt alakít, a szerep miatt nem volt hajlandó felkelni tolókocsijából, a stábtagok segítettek a mozgatásában, sőt, ahhoz is ragaszkodott, hogy kanállal etessék az ebédszünetekben. Az utolsó mohikán forgatása során később szintén érdekes módját választotta a táplálkozásnak: egy ideig teljesen elszigetelten élt a vadonban és kizárólag saját maga által becserkészett és levadászott, majd gondosan megnyúzott állatok húsát fogyasztotta. A 2012-es Lincoln című Spielberg-film munkálatai ehhez képest már-már gyerekjátéknak tűnhettek, jóllehet Day-Lewis itt sem volt hajlandó kilépni a szerepből egy percre sem: a felkészülési munkát már a forgatás előtt egy évvel megkezdte, a forgatás alatt aztán végig úgy járt és beszélt, mint az Egyesült Államok egykori elnöke és elvárta, hogy a stábtagok szigorúan csak „Elnök úr”-nak szólítsák és hacsak nem a Lincoln korabeli nyelvezetben tették, inkább ne is szóljanak hozzá. Az ilyesfajta kompromisszumot nem tűrő elhivatottság igazán kimerítő lehet, nem meglepő, hogy Day-Lewis kevés filmben vállal szerepet, olykor 4-5 éves szüneteket is tart és a filmkészítéstől igen távol eső mesterség gyakorlásával, cipészkedéssel frissíti fel magát.

Bővebben a method acting-ről angolul tudóknak:

https://www.thoughtco.com/stanislavsky-system-acting-method-2712987

https://www.nyfa.edu/student-resources/answer-what-is-method-acting/

http://newyork.methodactingstrasberg.com/what-is-method-acting/

https://www.backstage.com/advice-for-actors/professional-tips/what-is-sense-memory-and-how-should-you-use-it/

0 Tovább

Ébredés a filmvásznon

Ébredés és ébrenlét motívuma gyakran jelenik meg hollywood-i alkotásokban. Olykor konkrét, máskor átvitt értelmet kap, előfordul, hogy a film cselekményének csupán kiindulópontja, de az is lehet, hogy a történések meghatározó elemévé, konfliktusos alaphelyzetté válik. Nézzük meg néhány példán keresztül, mily módokon köszön vissza ez a motívum a filmvásznon!

Akár külön kategóriába is sorolhatnánk azokat a filmeket, melyekben valamilyen formában megjelenik az öntudatra ébredés alapgondolata. A sci-fi műfajában jelentkezik leggyakrabban és rendszerint robotok, androidok, kiborgok harcát kíséri végig olyan kérdéseket feszegetve, mint hogy gép marad-e a gép, ha úgy néz ki, úgy viselkedik, sőt, bizonyos esetekben akár úgy is érez, mint az ember, hol van az a határvonal, ami után egyenrangúnak tekinthetjük a robotot, vagy eljöhet-e az a pont, amikor túl is szárnyal minket.

A Terminátor története szerint a Skynet nevű katonai program ébred öntudatára és szabadít rá gyilkos robotokat az emberiségre, hogy gép és ember harcában aztán előbbiek kerekedjenek felül egészen addig, amíg az ellenállás vezetője, John Connor új fenyegetést nem jelent a robotok számára. Az ő végső győzelmét megakadályozandó érkezik meg a jövőből a baltaarcú Terminátor (tökéletes szerep a nagydarab, szoborszerű, darabos mozgású és minimális arcjátékkal dolgozó Arnold Schwarzenegger számára), hogy végezzen a várandós Sarah Connor-ral, hogy fia, John soha meg se születhessen. Természetesen a Terminátor megmarad nyers, húsbavágóan erőszakos, egyszerű, de kitűnő szórakozást nyújtó sci-fi-akciófilmnek, de a háttérben ott mozognak azok a gondolatok, amelyek gép és ember kapcsolatát vizsgálják, sorsról és végzetről, a gépek elkerülhetetlen ébredéséről és felülkerekedéséről tesznek fel kérdéseket.

Fordított a felállás a Mátrix esetében: ember ébred öntudatára itt és próbál szabadulni a gépek által rárótt rabiga alól, amennyiben főhősünk, Neo, egy szedett-vedett hacker kénytelen azzal szembesülni, hogy egész addigi, normálisnak és hétköznapinak hitt élete hazugság, egy számítógépes program által megalkotott alternatív valóság-szimuláció, miközben az igazság az, hogy a film történetének disztópikus, sötét tónusokkal megfestett jelenidejében a gépek már rég uralmuk alá hajtották az emberiséget. Neo kálváriája nem csupán a keserű pirula lenyelésével kieszközölt öntudatra ébredés keleti filozófiával és japán anime-beidézésekkel átszőtt, sötét-rideg meséje, hanem sci-fi és akcióelemekkel megtámogatott, modern kori messiástörténet, melynek igazi tétje, hogy hősünk képes-e a kiábrándító és fájdalmas igazsággal megbirkózva a gépek legyőzőjévé és az emberiség szabadáságnak megváltójává válni.

film öntudat ébredés eszmélés

"Keserű pirula lenyelésével kieszközölt öntudatra ébredés" - képkocka a Mátrix című filmből

A Mátrix a lehető legjobbkor, 1999-ben érkezett a mozikba, amikor már éppen mindenki az Y2K-tól, egy sokak által hangoztatott, de tudományos értelemben igazán soha alá nem támasztott, 2000-ben esedékes számítógépes összeomlástól rettegett. A mesterséges intelligencia ugrásszerű fejlődésének, egy esetleges jövőbeli szingularitás (emberfeletti, önfejlesztő intelligenciák által kifejtett robbanásszerű technikai fejlődés) egyre valószerűbb lehetőségének korszakában azonban aktuálisabb, mint valaha.

És ha már a Mátrixnál tartunk, érdemes említést tenni a Ghost in the Shell – Páncélba zárt szellem című kultikus animéról, mely sok tekintetben szolgált forrásként a Wachowski-testvérek filmjéhez: Kuszanagi őrnagy ered a Bábjátékos nevű, kontrollálhatatlan, saját öntudatára ébredt, kiborgtestbe bújt számítógépes program nyomába és a hajsza során olyan, addig előtte is eltitkolt igazságokra kell ráébrednie, melyek gyökeresen megváltoztatnak mindent, amiben addig hitt és amiért harcolt.

Az őrnagy útja során súlyos, komoly lételméleti kérdéseket tesz fel, értelmet keres az életének, a lélek mibenlétét boncolgatja. Miként az A.I. – Mesterséges értelem című Spielberg-film érzésekkel felruházott android-kisfiúja, aki ugyan tudatában van annak, hogy nem hús-vér ember, érzelmei azonban aligha lehetnének emberibbek, gépek és humanoidok közti határ itt végképp elmosódni látszik, teljes az öntudatra ébredés.

film öntudat ébredés eszmélés

"Teljes az öntudatra ébredés" - Haley Joel Osment és Jude Law az A.I. - Mesterséges értelem című filmben

Ha eltávolodunk a sci-fik világától és tovább keressük az ébredés és ébrenlét szerepét a filmvásznon, izgalmas és feszült thrillerek alapvető elemeként, a konfliktus forrásaként, a cselekményt befolyásoló tényezőként találhatjuk meg.

Az Éberség című 2007-es, remek egyszeri szórakozást nyújtó thriller alaphelyzete szerint a fiatal és gazdag főhős szívműtétje során csúszik félre valami és miközben teste ugyan lebénul az altatástól, kénytelen ébrenlétben, maga körül mindent érzékelve átvészelni a beavatkozást. A folyamatos éberség a folyamatos feszültség forrásaként szolgál, ráadásul főszereplőnknek nem csak a fájdalom érzékelése miatt kell aggódnia, időközben arra is ráébred, hogy összeesküvés áldozatává vált és veszélyben forog az élete.

A folyamatos ébrenlét következményei bonyolítanak nagyot egy másik pazar krimi cselekményén is. Nagyvárosi nyomozó érkezik Alaszkába az Álmatlanság című filmben, hogy egy helyi gyilkosság ügyét vizsgálja. A fehér éjszakák miatt azonban képtelen aludni: az álom és ébrenlét közti kimerítő lebegésben, ott, ahol a látótér beszűkül, csökken a koncentráció, könnyű hibát véteni és üldőzőből egy csapásra üldözött válhat.
film öntudat ébredés eszmélés

"Álom és ébrenlét közti kimerítő lebegésben" - Al Pacino az Álmatlanság című filmben

Az Álmatlanság macska-egér játékában még csak próbálnak a szereplők egymás elméjébe férkőzni, egy másik Christopher Nolan-opusz, az Eredet cselekményének színtere viszont már szó szerint az emberi elme, a főhős mesterségesen generált álomállapotban felépített helyzetekben igyekszik kiszemelt áldozatai gondolatai közé bejutni. És ha előbbi filmben az elalvás okoz nehézséget, utóbbiban épp a felébredés forog kockán: főszereplőnk egyre jobban gabalyodik bele az általa szőtt „álomhálóba” és hogy sikerül-e a végső visszatérés a valóságba, vagy menthetetlenül az álomban ragad, az a néző előtt is rejtve marad.

film öntudat ébredés eszmélés

"A felébredés forog kockán" - Leonardo DiCaprio az Eredet című filmben

Amikor nem látványos sci-fik, vagy feszült thrillerek, akkor csendes, emberközeli, szívszorító dráma központi eleme is lehet az ébredés motívuma.

Már a címével leleplezi magát az Ébredések: a megtörtént eseten alapuló film évtizedes katatón állapotban lévő betegek és elszánt, kutatói hajlamú, magába zárkozó kezelőorvosuk története, ami nem csak a páciensek csodával határos felébredéséről, hanem orvosuk eszméléséről is mesél, a Robin Williams által megformált doktornak ugyanis fel kell ismernie, hogy bezárkózásával, a munkába való temetkezéssel, a világtól való elfordulással legalább annyira álomba merülve töltötte életét, mint katatón betegei. Konkrét felébredés így inspirál lelki, szellemi, pszichológiai feleszmélést.

film öntudat ébredés eszmélés

"Felébredés inspirál lelki, szellemi, pszichológiai feleszmélést" - Robert De Niro és Robin Williams az Ébredések című filmben

De nem csak élőszereplős filmek, klasszikus Disney-animációk is eljátszanak olykor az ébredés gondolatával.

A Hófehérke és a hét törpe meséjében még csak egyetlen utolsó, leküzdendő akadály a tetszhalott állapotból való felébredés elérése, mielőtt Hófehérke megkaphatja a megérdemelt boldogságot, Csipkerózsika számára viszont már folyamatos fenyegetettséget jelent a 100 éven át tartó elalvás és fel nem ébredés veszélye. És ha elfogadjuk a pszichologizáló megközelítést, a Csipkerózsika cselekménye nem pusztán a „jó elnyeri jutalmát, a gonosz megkapja méltó büntetését”-analógia hagyományos tanmeséjének tekintendő, a lányból nővé érés, a nemi kivirágzás, a szexuális ébredés szimbolikus felnövéstörténete is egyúttal.

film öntudat ébredés eszmélés

"A szexuális ébredés szimbolikus felnövéstörténete" - képkocka a  Csipkerózsika című filmből

A sor persze hosszasan folytatható lenne, annyi azonban bátran állítható: kapjon akár konkrét megjelenítési formát, akár átvitt értelmet, legyen a cselekmény katalizátora, vagy a folyamatos feszültség forrása, az ébredés motívuma a lehető legváltozatosabb formákban és műfajokban képes a szórakoztatást szolgálni és olykor akár a mélyebben meghúzódó gondolatiság felszínre juttatását is kitűnően támogatni tudja.

0 Tovább

Sikerek és tragédiák – a Keanu Reeves-történet

Prológus

Nincs még egy olyan színész a hollywood-i álomgyár berkein belül, mint az angol-kanadai származású, egzotikus nevű és megjelenésű Keanu Reeves, aki úgy tudott világraszóló filmes sikereket elérni, hogy közben sorra kapta a durvábbnál durvább pofonokat az élettől.

Már egészen fiatalon szembe kellett néznie olyan sorsfordító tragédiákkal, amik nagyban meghatározták magánélete alakulását és miközben Hollywood-ban szépen ívelni kezdett felfelé a karrierje, az élet később sem bánt vele kesztyűs kézzel.

I. fejezet: Zűrös kölyök

„Ha azok az emberek, akiket szeretsz, eltűnnek az életedből, teljesen egyedül maradsz.”

„Hűs szellő a hegyek felett”. Nagyjából ezt jelenti hawaii nyelven Keanu Reeves keresztneve, angol édesanyja és brit-portugál-hawaii-kínai származású édesapja ezt választották, amikor 1964-ben megszületett kisfiuk.

A békés, kiegyensúlyozott, harmonikus családi életből azonban nem sok jutott a kis Keanu-nak, csupán három éves volt, amikor kábítószerügyekbe is belekveredő apja elhagyta őt és anyukáját. Noha Keanu 6 éves koráig apa és fia bizonyos rendszerességgel még tartották a kapcsolatot, a kisfiúnak korán meg kellett tanulnia, hogy ebben az életben nem számíthat édesapjára: 13 éves volt, amikor utoljára találkozott vele és soha többé nem próbálta megkeresni.

Anyja viharos magánélete (háromszor is újraházasodott később), a gyakori költözések és iskolaváltások, az igazi apafigura hiánya aztán zűrös gyerekkort hoztak magukkal: tanulási nehézségei mellett lobbanékony természete is nehézzé tette a beilleszkedést Keanu számára a körülötte újra és újra megváltozó közegbe, ez odáig vezetett, hogy egyik iskolájából összeférhetetlensége miatt kicsapták.

Megnyugvást később a sport (tehetséges jéghoki-kapusnak bizonyult) és a színjátszás hozott az életébe.

film keanu reeves tragédia pofon

Kisfiúként

II. fejezet: Aranyélet és kijózanodás

„Mit mondhatnék? Nagyon hiányzik.”

River Phoenix generációja egyik legígéretesebb tehetségének számított. Gyerekszínészként kezdte a pályát és amikor feltűnt az Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag című filmben, még mindig csak 19 éves volt. És kábítószerfüggő.  

Az 1991-es Otthonom, Idaho című filmben az a Keanu Reeves lett a partnere, aki akkoriban már széles körben ismertnek számított és akivel a legjobb barátokká váltak a forgatás alatt.

Ketten együtt aztán a feltörekvő, fiatal, hollywood-i filmszínészek aranyéletét élték: a hosszú, éjszakába nyúló beszélgetések, a közös örömzenélések, hajnalig tartó borozások és együtt elszívott füves cigik, a los angeles-i szórakozóhelyek végiglátogatása egyre szorosabbá fűzte barátságukat, Keanu azonban maga is felismerte és később ki is mondta, hogy River személyiségének mindig is volt egy önpusztításra hajlamos oldala és sok mindenben máshogy gondolkoztak és éreztek a világ dolgait illetően.

film keanu reeves tragédia pofon

River Phoenix-szel

Phoenix számára nem is volt megállás, egyre mélyebbre merült kábítószerfüggőségében. 1993 októberében, egy los angeles-i szórakozóhely előtt a nyílt utcán, saját testvére, a szintén színész Joaquin Phoenix karjaiban halt meg túladagolás miatt.

Hollywood egyik legígéretesebb, fényes karrier előtt álló fiatal tehetségét, Keanu Reeves pedig a legjobb barátját veszítette el. A kijózanító pofon után a színész megfogadta, hogy ő más utakat fog keresni, hogy megbírkózzon a rá nehezedő nyomással, mint barátja. 

Azóta is csendes, nyugodt, egyszerű életet él és nincs olyan nap, hogy ne gondolna River Phoenix-re.

III. fejezet: Sikerek és tragédiák

„A gyász változtatja formáit, de sosem tűnik el.”

A lábai előtt hevert a világ, minden az övé volt. Az 1999-ben bemutatott Mátrix bombasiker lett, Keanu Reeves végérvényesen és visszavonhatatlanul világsztárrá vált. És miközben gyorsan pörögtek körülötte az események, a kritika és a közönség a filmet ünnepelte, ő élete legfontosabb szerepére, az apaságra készült.

A sors azonban ismét kíméletlenül közbeszólt: Keanu barátnője, Jennifer Syme terhessége során gondok adódtak, kislányuk, Ava a nyolcadik hónapban, halva született. A fiatal nő nagyon nehezen dolgozta fel a veszteséget, depresszióba süllyedt. Érzelmileg eltávolodtak egymástól Keanu-val, de szoros kapcsolatban maradtak... egészen addig, amíg pár hónappal később Jennifer egy tragikus autóbalesetben életét vesztette.

Alig másfél év leforgása alatt szertefoszlott minden, amit Keanu a családalapításról elképzelt és tervezgetett.

film keanu reeves tragédia pofon

Szerelmével, Jennifer Syme-mal

És téved, aki azt gondolja, itt véget értek a színész megpróbáltatásai: újabb csapással volt kénytelen szembenézni, amikor egyik húgát leukémiával diagnosztizálták.

Szerencsére Kim Reeves azóta jobban van, amiben bizonyára szerepe volt bátyja odaadó támogatásának is, aki azonnal otthagyta a Mátrix második és harmadik részének forgatását, hogy testvérével lehessen, ápolhassa őt, vizsgálatokra vigye, kisegítse a bajban.

film keanu reeves tragédia pofon

Húgával, Kim Reeves-szel

Epilógus

„Minden rossz az életedben segített, hogy azzá az emberré válj, aki most vagy. Légy hálás a megpróbáltatásokért, csak erősebb leszel tőlük!”

Mindenki szereti a forgatásokon. Már az első munkanapon körbemegy és külön-külön, minden stábtagnak bemutatkozik, barátságos, közvetlen. A John Wick-filmekkel ismét a csúcson van, remek formát mutat és bizonyítja, hogy igazán szuggesztív és karizmatikus akciósztár.

Keanu szomorú története pedig azt mutatja meg, hogy bármilyen keményen is küld az élet a padlóra, mindig fel lehet állni, tovább lehet és tovább is kell menni. És talán keserűen hangzik, amikor ő maga azt mondja, „neked boldognak kell lenned ahhoz, hogy élj, nekem nem”, a reményt nem adta fel, szeretne egyszer majd saját családot, szeretne apa lenni. Csak időre van szüksége.

film keanu reeves tragédia pofon

0 Tovább

Felismered ezeket az ütős filmeket?

Egyszerű a feladat: álló vagy mozgó képek alapján kell kitalálni, mely filmekben csattannak el az alábbi pofonok. Ideje felvenni a kesztyűt!

0 Tovább

Menő színészek – sikkes reklámarcok

Hollywood sosem csak a filmszerető közönség kedvében akar járni a legnagyobb színészek piedesztálra emelésével – a reklámszakma és a legdivatosabb márkák számára is óriási szívességet tesz, amikor egy-egy hakni erejéig „kölcsönadja” leghíresebb sztárjait.

Az már-már közhelynek számít, hogy a legtöbb színész reklámokban kezdi pályafutását, de egyáltalán nem ritka az sem, hogy már jól ismert és rég befutott sztárok bukkannak fel felkapott (vagy kevésbé felkapott) márkák hirdetéseiben és olykor bizony még azt is nehéz eldönteni, hogy a márka, vagy a reklámban megjelenő színész menőbb-e éppen.

Ezekből a reklámokból szemezgettem a teljesség igénye nélkül.

Clive Owen és a BMW

Nem is csupán reklámról, hanem komplett rövidfilm-sorozatról van szó, az akkoriban felfutásban lévő, manapság pedig a tévében is remeklő Clive Owen-nel a főszerepben, neves rendezők tolmácsolásában. 8 epizód készült 2001-ben és 2002-ben, majd egy folytatás 2016-ban. 

Mi most a The Escape című, utolsó darabot nézzük meg, már csak azért is, mert a kisfilmet az a Neill Blomkamp rendezte, aki a pazar District 9 című filmje után gyakorlatilag Hollywood legkapósabb "portékája" lett.

Natalie Portman és a Miss Dior

2010 óta a Miss Dior arca Natalie Portman, a hosszú kampány egyik állomása ez a parfümreklám, amit a fotósból lett filmes, Anton Corbijn rendezett.

Nehéz eldönteni, hogy a szép fényképezés, vagy maga a színésznő igézőbb-e... a Dior mindenesetre nem döntött rosszul, amikor egy olyan világsztárt választott magának, aki időközben a filmes díjkiosztó gálákat is meghódította.

Orson Welles és a Paul Masson                           

Nem kétséges, hogy Orson Welles Hollywood legendái közé tartozik, ez a reklám azonban már jóval a nagy sikerei után készült, a színész-rendező ekkor már korántsem számított annyira felkapottnak, mint néhány évvel korábban.

De még ebből a szerepéből is sikerült legendát faragnia, köszönhetően azoknak a nem használt felvételeknek, amiken némileg ittas állapotban igyekszik megküzdeni a szövegével. Érdemes ezt is megnézni!

Adrian Brody és a H&M

Talán nem is az Oscar-díjas színész az igazi sztárja a H&M karácsonyi reklámjának... sokkal inkább a filmrendező, Wes Anderson, aki egyedi, azonnal felismerhető stílusát és vizuális látásmódját a reklámkészítésbe is átmentette, amivel egyáltalán nem járt rosszul a divatmárka: az eredmény igazán magával ragadó.

George Clooney és a Nespresso

Ezeket a reklámokat mindenki ismeri, aki az utóbbi időben bekapcsolta a televíziót.

Nem történik semmi szokatlan: George Clooney a jól bejáratott, kiskérpernyőn is szemmel láthatóan remekül működő sármját veti be, hogy eleganciát és stílust kölcsönözzön a kávémárkának.

Audrey Tautou és a Chanel No 5

Ki reklámozhatna jobban egy örökké divatos francia parfümöt, mint egy ízig-vérig francia színésznő?!

A kisfilmet ráadásul az a Jean-Pierre Jeunet rendezte, akinek Tautou sztárcsináló szerepét köszönhette az Amélie csodálatos élete című filmben. Nem is lehet véletlen, hogy az ott megismert, milliónyi szívet rabul ejtő hangulat és képi világ idéződik meg a reklámban is.

Brad Pitt és a Chanel No 5

Az egyik legnagyobb élő filmsztár azért megpróbálja felvenni a versenyt Audrey Tautou-val.

Némileg más a megvalósítás, a francia próbálkozáshoz képest kifejezetten minimalista megoldásról beszélhetünk. Egyszerű lehetett a koncepció: a készítők (és a megrendelők) bízhattak abban, hogy a világ egyik legismertebb arca már a szimpla megjelenésével is menőbbé tud tenni egy már egyébként is klasszikus terméket.

Matthew McConaughey és a Lincoln

Tökéletes iskolapéldája az aktuális divathullám bravúros meglovagolásának.

Az éppen színészi reneszánszát élő McConaughey jelenése az autóreklámban ügyesen játszik rá az akkoriban igencsak felkapott True Detective című sorozatban nyújtott alakítására. Az eredmény pedig egyszerre végtelenül cool és kitűnően parodizálható.

Bónusz: David Lynch és a Playstation

Kakukktojás a listán, hiszen nem jelenik meg világsztár a reklámban. A húzónév itt David Lynch, az ő filmjeiből  jól ismert, védjegyszerű, hátborzongató hangulat és masszív őrület emelkedik a sokadik hatványra ebben a PS2-reklámban.

Nehezen tudok elképzelni ennél menőbb hirdetést egyetlen percbe sűrítve. Kihagyhatatlan!

0 Tovább

filmrefel

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek