Prológus

Nincs még egy olyan színész a hollywood-i álomgyár berkein belül, mint az angol-kanadai származású, egzotikus nevű és megjelenésű Keanu Reeves, aki úgy tudott világraszóló filmes sikereket elérni, hogy közben sorra kapta a durvábbnál durvább pofonokat az élettől.

Már egészen fiatalon szembe kellett néznie olyan sorsfordító tragédiákkal, amik nagyban meghatározták magánélete alakulását és miközben Hollywood-ban szépen ívelni kezdett felfelé a karrierje, az élet később sem bánt vele kesztyűs kézzel.

I. fejezet: Zűrös kölyök

„Ha azok az emberek, akiket szeretsz, eltűnnek az életedből, teljesen egyedül maradsz.”

„Hűs szellő a hegyek felett”. Nagyjából ezt jelenti hawaii nyelven Keanu Reeves keresztneve, angol édesanyja és brit-portugál-hawaii-kínai származású édesapja ezt választották, amikor 1964-ben megszületett kisfiuk.

A békés, kiegyensúlyozott, harmonikus családi életből azonban nem sok jutott a kis Keanu-nak, csupán három éves volt, amikor kábítószerügyekbe is belekveredő apja elhagyta őt és anyukáját. Noha Keanu 6 éves koráig apa és fia bizonyos rendszerességgel még tartották a kapcsolatot, a kisfiúnak korán meg kellett tanulnia, hogy ebben az életben nem számíthat édesapjára: 13 éves volt, amikor utoljára találkozott vele és soha többé nem próbálta megkeresni.

Anyja viharos magánélete (háromszor is újraházasodott később), a gyakori költözések és iskolaváltások, az igazi apafigura hiánya aztán zűrös gyerekkort hoztak magukkal: tanulási nehézségei mellett lobbanékony természete is nehézzé tette a beilleszkedést Keanu számára a körülötte újra és újra megváltozó közegbe, ez odáig vezetett, hogy egyik iskolájából összeférhetetlensége miatt kicsapták.

Megnyugvást később a sport (tehetséges jéghoki-kapusnak bizonyult) és a színjátszás hozott az életébe.

film keanu reeves tragédia pofon összeállítás

Kisfiúként

II. fejezet: Aranyélet és kijózanodás

„Mit mondhatnék? Nagyon hiányzik.”

River Phoenix generációja egyik legígéretesebb tehetségének számított. Gyerekszínészként kezdte a pályát és amikor feltűnt az Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag című filmben, még mindig csak 19 éves volt. És kábítószerfüggő.  

Az 1991-es Otthonom, Idaho című filmben az a Keanu Reeves lett a partnere, aki akkoriban már széles körben ismertnek számított és akivel a legjobb barátokká váltak a forgatás alatt.

Ketten együtt aztán a feltörekvő, fiatal, hollywood-i filmszínészek aranyéletét élték: a hosszú, éjszakába nyúló beszélgetések, a közös örömzenélések, hajnalig tartó borozások és együtt elszívott füves cigik, a los angeles-i szórakozóhelyek végiglátogatása egyre szorosabbá fűzte barátságukat, Keanu azonban maga is felismerte és később ki is mondta, hogy River személyiségének mindig is volt egy önpusztításra hajlamos oldala és sok mindenben máshogy gondolkoztak és éreztek a világ dolgait illetően.

film keanu reeves tragédia pofon összeállítás

River Phoenix-szel

Phoenix számára nem is volt megállás, egyre mélyebbre merült kábítószerfüggőségében. 1993 októberében, egy los angeles-i szórakozóhely előtt a nyílt utcán, saját testvére, a szintén színész Joaquin Phoenix karjaiban halt meg túladagolás miatt.

Hollywood egyik legígéretesebb, fényes karrier előtt álló fiatal tehetségét, Keanu Reeves pedig a legjobb barátját veszítette el. A kijózanító pofon után a színész megfogadta, hogy ő más utakat fog keresni, hogy megbírkózzon a rá nehezedő nyomással, mint barátja. 

Azóta is csendes, nyugodt, egyszerű életet él és nincs olyan nap, hogy ne gondolna River Phoenix-re.

III. fejezet: Sikerek és tragédiák

„A gyász változtatja formáit, de sosem tűnik el.”

A lábai előtt hevert a világ, minden az övé volt. Az 1999-ben bemutatott Mátrix bombasiker lett, Keanu Reeves végérvényesen és visszavonhatatlanul világsztárrá vált. És miközben gyorsan pörögtek körülötte az események, a kritika és a közönség a filmet ünnepelte, ő élete legfontosabb szerepére, az apaságra készült.

A sors azonban ismét kíméletlenül közbeszólt: Keanu barátnője, Jennifer Syme terhessége során gondok adódtak, kislányuk, Ava a nyolcadik hónapban, halva született. A fiatal nő nagyon nehezen dolgozta fel a veszteséget, depresszióba süllyedt. Érzelmileg eltávolodtak egymástól Keanu-val, de szoros kapcsolatban maradtak... egészen addig, amíg pár hónappal később Jennifer egy tragikus autóbalesetben életét vesztette.

Alig másfél év leforgása alatt szertefoszlott minden, amit Keanu a családalapításról elképzelt és tervezgetett.

film keanu reeves tragédia pofon összeállítás

Szerelmével, Jennifer Syme-mal

És téved, aki azt gondolja, itt véget értek a színész megpróbáltatásai: újabb csapással volt kénytelen szembenézni, amikor egyik húgát leukémiával diagnosztizálták.

Szerencsére Kim Reeves azóta jobban van, amiben bizonyára szerepe volt bátyja odaadó támogatásának is, aki azonnal otthagyta a Mátrix második és harmadik részének forgatását, hogy testvérével lehessen, ápolhassa őt, vizsgálatokra vigye, kisegítse a bajban.

film keanu reeves tragédia pofon összeállítás

Húgával, Kim Reeves-szel

Epilógus

„Minden rossz az életedben segített, hogy azzá az emberré válj, aki most vagy. Légy hálás a megpróbáltatásokért, csak erősebb leszel tőlük!”

Mindenki szereti a forgatásokon. Már az első munkanapon körbemegy és külön-külön, minden stábtagnak bemutatkozik, barátságos, közvetlen. A John Wick-filmekkel ismét a csúcson van, remek formát mutat és bizonyítja, hogy igazán szuggesztív és karizmatikus akciósztár.

Keanu szomorú története pedig azt mutatja meg, hogy bármilyen keményen is küld az élet a padlóra, mindig fel lehet állni, tovább lehet és tovább is kell menni. És talán keserűen hangzik, amikor ő maga azt mondja, „neked boldognak kell lenned ahhoz, hogy élj, nekem nem”, a reményt nem adta fel, szeretne egyszer majd saját családot, szeretne apa lenni. Csak időre van szüksége.

film keanu reeves tragédia pofon összeállítás